HASTÁNC

A hastánc a világ egyik legrégebbi tánca, amely különféle népek, szokások befolyása által több földrajzi területen fejlődött ki. Észak-Afrika és Egyiptom környékén vagy Törökországban keletkezett, majd elterjedt a többi arab országban. Az iszlám országok speciális társadalmi helyzete, a nők életmódja alakította ezt a táncot. Az arab asszonyok egymás között táncoltak, egymást tanították. Ennek az emlékét őrzi az a marokkói és algériai tradíció, hogy a házasság előtt megnézi az anyós, hogyan is táncol a leendő feleség.

A hastánc eredetéről több monda kering. Talán a rabnők így hívták fel magukra és termékenységükre a kedves, nem túl öreg vevők figyelmét a rabszolgapiacokon, s a láncok, csörgők használatának eredete sem más, mint a rabláncok csörgetése? Az is lehet, hogy eredetileg termékenységi tánc volt: a szülő nőt körbevették a törzs nőtagjai, és ismétlődő has mozdulatokat végezve táncoltak körülötte, ezzel mutatva, hogy milyen mozgásokat végezzen szülés közben. Bizonyos vonásaiban a hastánc a mai napig kapcsolódik a rabsághoz, és a termékenység gondolatához: Egyiptomban ma sem képzelhető el esküvő hastánc nélkül, és szokássá vált az is, hogy fényképet készítenek, amelyen a fiatal pár a hastáncosnő hasára teszi a kezét, ezzel szimbolizálva vágyukat, hogy a kapcsolat termékeny legyen.

Később a hastánc célja a szórakozás, illetve szórakoztatás lett. Az ókori Görögországban a szegényebb családból származó lányok a piactéren táncoltak, így gyűjtötték össze a hozományra való pénzt. Hogy azt biztos helyen tudják, felvarrták a ruhájukra díszítésként. Ennek az emlékét őrzi a mai hastáncruhákon az aranypénz utánzatú díszítés.

Az ókori Egyiptomban a háremlányokat külön tanár tanította a táncra, de nevelésüknek része volt, hogy különböző hangszereken tanuljanak játszani, jártasak legyenek a művészetekben és a tudományokban. Ők a japán gésákhoz hasonlóan társalgással, énekkel, tánccal, szerelemmel szórakoztatták urukat. Ez a tánc, az Indiai templomi táncokhoz hasonlóan – bár vannak benne népies elemek – inkább művészi mesterfogásokra épül, és lábujjhegyen, szabott rendű “hennás sminkkel” és testrajzokkal festett testtel táncolták. Később a kereszténység terjedésével ez a tánc visszahúzódott, mivel az egyház összeférhetetlennek tartotta e kultúrát, zenéjével együtt.